Kevés az, ha mobilbarát a weboldal

2017-04-24 08:56:06 / Téma: weboldal készítés
Mobilbarát weboldal

A Google ezért felhívta a figyelmet arra, hogy most már nem elég, ha egy weboldal rendben megjelenik mobileszközökön. A mobiloldalnak ugyanis gyorsnak is kell lennie. A lassú weboldalak frusztrálják az embereket és persze negatív hatással vannak a weboldalra is. Ugyanakkor, ha már sikerül elérni az 5 másodperces weboldalsebesség-értéket, akkor az átlagos 19 másodperces oldalakhoz képest 25 százalékkal jobb lesz a láthatóságod, 70 százalékkal lesz hosszabb az átlagos munkamenet, és 35 százalékkal csökkent a visszapattanási arány. A tanulmány emellett kitért a weboldalsebesség és a bevételek közti összefüggésekre is. És miközben persze a bevételeket számos tényező határozza meg, azoknál a weboldalaknál, melyek 5 másodperc alatt betöltődtek, kétszeresére nőtt a mobilhirdetésekből befolyó összeg a 19 másodperces oldalakhoz képest.

MENNYIVEL NÖVELI A VISSZAFORDULÁSI ARÁNYT, HA LASSÚ A WEBOLDALAD?

A Google azonban nem elégedett meg ennyi vizsgálattal. 2017-ben nekifutott egy másik kutatásnak, melyben azt próbálták meghatározni, hogy a visszafordulási arány milyen mértékben változik az oldal betöltési sebességének függvényében. Az általuk közzétett grafikon rendkívül világosan mutatja be a helyzetet.

Betöltési sebesség

Ebben a vizsgálatban ismét kiemelik, hogy egy átlagos mobil landing oldal betöltési ideje jelenleg 22 másodperc, miközben a látogatók 53 százaléka nem várja meg azoknak az oldalaknak a betöltődését, melyeknél ez az idő több mint 3 másodperc. Nem véletlen, hogy a miközben a web-forgalomnak már több mint fele érkezik mobilról, a konverziós arány rosszabb, mint desktopon. Ennek pedig a mobil-weboldalak lassúsága az oka.

Ebben a kutatásban a Google 900 ezer mobil hirdetés landing oldalát vizsgálta 126 országból. Mint kiderült, a weboldalak 70 százalékának csak a hajtás feletti része közel 7 másodperc alatt töltődött be. Ahhoz pedig további 10 másodpercre volt szükség, hogy a teljes weboldal vizuális tartalma megjelenjen. Azt is megállapították, hogy amikor a betöltési idő 1 másodpercről 7 másodpercre kúszik, a valószínűsége a látogatók visszafordulásának 113 százalékkal nő. És ahogy a weboldalon megjelenő elemek – szövegek, címek, képek – száma 400-ről 6 ezerre nő, a konverzió valószínűsége 95 százalékkal esik.

3 MÁSODPERC ALATT


Ez a 3 másodperces weboldalsebesség-érték némi aggodalomra adhat okot, tekintve, hogy most egy átlagos weboldal mintegy 19 másodpercig töltődik 3G hálózaton, de 4G-n is 14 másodpercig tart a megjelenése. A weboldalak 77 százaléka egyébként 10 másodpercnél hosszabb ideig töltődik. És ezek a főoldalak. Az aloldalak jellemzően fele olyan gyorsan jelennek meg a felhasználók kijelzőjén. Pedig a felhasználók 46 százaléka a webes böngészésben azt tartja a legidegesítőbbnek, amikor várni kell a weboldal betöltődésére. A lassúság oka elsősorban a fájlméret, az elemek elrendezése és a szerverlekérések száma. A hirdetések, a képek, a videók és a mérési technológia hatására csökken a weboldalsebesség. A legnagyobb visszaesést pedig a hirdetések okozzák a weboldalakon. A mobilhirdetések átlagosan 5 másodperc alatt töltődnek be. Ez éppen kétszerese annak, amennyi idő alatt asztali gépen megjelennek. Egy átlagos mobil weboldal mérete 2,5 Mb. Ami azt jelenti, hogy csak az adatok betöltése 13 másodperc 3G-n. Maga a tartalom ebből 1,49 Mb méretű, míg a reklámok átlagosan 816 Kb méretűek. A Google tanulmányában egyébként az is szerepel, hogy az emberek fele elvárja, hogy egy mobilos weboldal kevesebb, mint 2 másodperc alatt töltődjön be.

KEVÉS AZ, HA MOBILBARÁT AZ OLDAL

A Google ezért felhívta a figyelmet arra, hogy most már nem elég, ha egy weboldal rendben megjelenik mobileszközökön. A mobiloldalnak ugyanis gyorsnak is kell lennie. A lassú weboldalak frusztrálják az embereket és persze negatív hatással vannak a weboldalra is. Ugyanakkor, ha már sikerül elérni az 5 másodperces weboldalsebesség-értéket, akkor az átlagos 19 másodperces oldalakhoz képest 25 százalékkal jobb lesz a láthatóságod, 70 százalékkal lesz hosszabb az átlagos munkamenet, és 35 százalékkal csökkent a visszapattanási arány.

 
WebCafe Media Group Zrt.

Weboldal készítés, honlap készítés, webshop készítés 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125

FEL